Új oldallal kezdünk egy új időszakot

Az utóbbi időszakban sok kritika érte a honlapunkat. Megjegyzem jogosan. Nem a külleme, hanem a tartalmak hiánya miatt. Konkrétan a tavalyi (2010) képek hiányoznak sokaknak. 

Ezért mindenkitől elnézést kérünk.

Talán szerénytelenség nélkül kijelenthetjük, hogy a mindenkori szervezők tizenkét év alatt egy komoly versenyt valósítottak meg, melyre méltán lehetnek büszkék, lehet büszke minden szepsi lakos és Remák Béla is. De a verseny honlapja többnyire hanyagolt volt, nem kapta meg részünkről azt a figyelmet, amit megérdemelne. Ezen változtatni szeretnénk és legalább olyan lelkesen csinálni, mint a verseny szervezését. Tartalommal szeretnénk megtölteni, szeretnénk ha időben lenne aktuális. Valaki a vendégkönyvbe azt írta, hogy ez a mi névjegyünk. Szeretnénk, ha jó névjegyünk lenne.

Változott az oldal ruhája is. Ezzel is az új kezdetet kívánjuk jelezni.
Szeretnénk könnyen kezelhető, aktuális, informatív oldalt létrehozni. Ehhez mindenki ötletét, javaslatát szívesen fogadjuk, akár a kapcsolat menüpont alatt található űrlapon.

Találkozunk 2011. június 25-én reggel Szepsi főterén (részletek ITT).  

A szervezők és a Bódva Egyesület nevében Balta Zsolt (admin)